MINDEN AMI FINOM:)))

Ételek, édes sütemények, sós sütik.

Sztrapacska

Kezdjük egy egyszerű étellel. Azt hiszem, szlovák étel, bár én Pozsonyban galuska néven láttam. Elkészítése egyszerű, de kicsit időigényes, ezért nem túl gyakran kerül rá sor, pedig a család egyik kedvence.

Hozzávalók:

4-5 db krumpli

liszt
1 tojás

A krumplikat megreszelem, az aprólyukú reszelővel, hozzákeverem az egész tojást, a sót és annyi lisztet, hogy jól szaggatható állagú legyen (kb. mint a nokedlitészta). Felfőzök sós vizet, és a lobogó vízbe szaggatom nokedliszaggatóval. (Aki nagyobb darabokban szereti, galuskaszaggatóval is készítheti.) Amikor mind feljött a víz színére, akkor már készen van, csak le kell szűrni, majd kis olajjal összekeverni.

Legfinomabb juhtúróval és sok tejföllel, de finom tehéntúróval is. Meg lehet kóstolni párolt káposztával is, mint a káposztás tésztát.

a kész sztrapacskát, vesz hozzá 2 kisebb fej hagymát meg 2 tojást (ha egyedül van). A hagymát felkockázza, kevés olajat tesz az edénybe, bele hagyma, lefedi, párolja. Közben felveri a két tojást, és amikor kellőképpen puhának találja a hagymát, belerakja. Kevergeti kicsit, és süti, de nem egészen tojásrántotta állagig, annál kicsit hígabbra. Amikor már majdnem kész, beleforgatja a sztrapacskát, kicsit összesüti és kész is van. Végülis az elkészítése olyan, mint a tojásos nokedlié, az íze picit más a tészta miatt. Ínycsiklandó az illata is :-).


sztrapacska.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 54
Heti: 151
Havi: 1 311
Össz.: 916 244

Látogatottság növelés
Oldal: Sztrapacska
MINDEN AMI FINOM:))) - © 2008 - 2024 - mindmegeszem.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »